2014. augusztus 26., kedd

Fated to Love You 15. és 16. rész

Ne haragudjatok, hogy csak most sikerült bejegyzést írnom, mikor DA-ra már korábban kiraktam. Miután befejeztem a fordítást, szaladtam is tovább, és csak nemrég értem haza, szóval még egyszer bocsánat, Bogárkák, hogy megvárakoztattalak benneteket. 

Abban az esetben, ha itt nem látnátok új részt, kukkantsatok be a D-addicts Fated to Love You topikjába, illetve nézzetek fel az Ázsia Ékköveire is, hátha valamelyiken (vagy mindkettőn) már fent van a felirat.

Minél inkább közeledünk a végéhez, annál inkább kezdek beleszeretni. Nem mintha eddig nem szerettem volna, de most érzem igazán, mennyire fog hiányozni, miután véget ért. Nincs értelme tagadnom, nekem ezek az utóbbi szomorkás részek voltak a kedvenceim. Mikor megláttam Gun-t sírni egy-egy jelenetben, majd' megszakadt a szívem, de rengeteg tényező előidézte még ezt az érzést. Egyáltalán nem találtam túl soknak, szerintem nagyon szépen adogatták nekünk részről részre, épp ezért nem tűnt túlzásnak. Kíváncsi vagyok, mit fogunk kapni a 17. részben. 

2014. augusztus 16., szombat

Kész a Fated to Love You 14. része :)

Már az este kész lettem vele, de olyan álmos voltam, hogy nem volt kedvem kiírni még ide is, azért DA-ra még gyorsan feldobtam, aztán zuhantam az ágyba. Elég hamar kész lettem most mindkét résszel, de ez nem azt jelenti, hogy összecsaptam, csupán több időt fordítottam most fordításra, mint máskor.

Megmondom őszintén, szerintem ez a rész (és a 13. is) nem éri el azt a szintet, ahogyan a sorozat indított, ami elképesztő volt. Nem kritizálni akarom, hiszen tudom, hogy minden sorozatnak megvannak a maga hullámvölgyei. Ez csak az én szerény véleményem. Ettől függetlenül már annyira a szívemhez nőtt, hogy akarva sem tudnám abbahagyni (így se, úgy se tenném :D). Még hátravan 6 hosszú óra, ami alatt rengeteg minden történhet (és fog is! :), úgyhogy nem aggódom semmiért.

2014. augusztus 15., péntek

Fated to Love You 13. rész :)

Megérkezett a 13. rész is, immár sokkal jobb hangulattal, mint az előző kettő! :)
Mivel a  a szerencseszámom (13-án születtem :P), ezért reménykedtem, hogy végre egy boldogabb részt kapjunk. És ez így is lett! Jang Hyuk visszatért régi formájába, úgyhogy szép számmal kapunk kacajokat itt is. :)
Nagyon kedves pillanatok voltak a sorozatban, Gun szó szerint végigbohóckodta az utolsó fél órát, ami nagyon élvezetes volt. Cetlilányuk 180 fokos fordulatot vett. Mind kinézetben, mind pedig a viselkedését illetően. Aki pedig nem szívlelte a frufruját, annak nem kell aggódnia, mert nincs neki. Hogy hova tűnt? Ne engem kérdezzetek. :D
Ja, és próbáljatok meg hozzászokni az Ellie Kim névhez, nekem még furcsán hangzik, de ez is csak idő kérdése. :)

És a hotelszoba ismét bekavar. :D

2014. augusztus 14., csütörtök

Ahn Jae Hyun a W magazin augusztusi számában

Nem semmi ez a srác!:heart:
Egyébként Ahn Jae Hyun nemrégiben elárulta, hogy egy súlyos szembetegségben szenved, amely pedig a retinaleválás. Ennek során a retina szövete elválik az alatta elhelyezkedő és egyben azt tápláló szövetrészektől. A betegség megfelelő orvosi ellátás hiányában akár teljes vaksághoz is vezethet. Jae Hyun gyerekkorában több műtéten is átesett, amiért két hónapig ágyhoz kötött betegként élt. Most speciális kontaktlencsét visel, és rendszeresen jár szemvizsgálatokra, ezért teljes körű életet élhet. image

2014. augusztus 11., hétfő

Fated to Love You 11. és 12. rész

D-addictra korábban már kitettem mindkét rész feliratát, de gondoltam, ha valaki talán ott nem veszi észre, az innen értesülhet róla.

Mindenki készítsen be magának legalább egy csomag zsepit, mert ez a rész erősen meg fogja terhelni a könnycsatornáitokat.

Nem akarok semmi tragikus képet berakni, hiszen senkit nem szeretnék elszomorítani előre. Helyette itt van egy kép Jang Hyuk-ról a szuper szexi új frizurájával. image

2014. augusztus 10., vasárnap

Kim Sae Ron a Cine21 magazinban

A fiatal színésznő ezúttal a Cine21 című magazinnak állt modellt. A képekből ítélve az ember meg sem mondaná, hogy Sae Ron július 31-én töltötte be 14. életévét. Utólag is boldog születésnapot kívánunk neki! :)

A gyerekszínész jelenleg a High School - Love On című koreai sorozatban játszik, amely minden héten pénteken kerül vetítésre a KBS2 csatornán.

2014. augusztus 7., csütörtök

Park Shin Hye és Yoo Yun Suk az augusztusi Céciben

A két fiatal színész az augusztusi Céci számára állt modellt. Külön-külön is nagyon szeretem őket, de így együtt még imádnivalóbbak. :D <3

2014. augusztus 5., kedd

Togoon (토렌트)

A minap futottam bele ebbe az oldalba, amely a Togoon nevet viseli. Mikor először rákattintottam, és megláttam, hogy koreaiul van, gyorsan be is zártam azzal az indokkal, hogy úgysem értenék semmit. Ma viszont eszembe jutott egy régebbi (koreai) film, amit meg szeretnék nézni a közeljövőben, de sehol nem találtam meg, Asiatorrents-en pedig olyan nagy méretű volt, hogy teljesen tönkretette volna a feltöltésemet. Na, és ekkor jött a Togoon, itt rögtön meg is találtam az óhajtott filmet, ami szintén ugyanolyan nagy, de legalább szabadon letölthettem.

2014. augusztus 4., hétfő

Fated to Love You 9. és 10. rész! :)

Megérkezett a Fated to Love You két legutóbbi része, és ezennel a sorozat felénél járunk! :D
D-addictsra már korábban kiraktam, de csak most jutottam odáig, hogy ide is megírjam. :)

A kilencedik rész tele van aranyosabbnál aranyosabb jelenetekkel (ahogy ez az alábbi mozgóképeken is látszik), a tizedik viszont szerintem az eddigi legszomorúbb rész. Az eleje nagyon jól indul, a végére viszont megérkeznek azok a csúnya esőfelhők. Majd meglátjátok, miért is mondom ezt most. Nagyon remélem, hogy nem lesznek rossz következményei a dolognak, de bevallom, most egy kicsit elkezdtem félni. :(

Nem is tudok igazán most mást írni, meglátjuk, mi lesz. Ettől függetlenül remélem, hogy velem tartotok továbbra is. :)